MIBE Hírlevél, 2021., október

Startup-konferenciát tervez a MIBE

Hazai és külföldi előadókkal azt a kérdést tervezi körüljárni a rendezvény, hogy hogyan lehet információs szolgáltatásokkal és kedvező környezettel támogatni a startupokat, illetve a stratup-kultúrát. Részletek rövidesen…

 

Túl sok gondolkodás, kevés munka? Hogyan fejleszd egyéni vállalkozásodba

Új vállalkozásba fogtam, miközben a meglévőt is fenntartottam. Kihívás volt a kettővel együtt zsonglőrködni. Hiszen könnyebb a megszokotthoz és kényelmeshez ragaszkodni, mint valami újat indítani. Biztos vagyok benne, hogy nem csak én vagyok így. Akadályoz a kudarctól való félelem.

Ez egyben az oka annak is, hogy – Seth Godin gondolatával – annyira ráfeszülünk a taktikára, hogy nem jut figyelem a stratégiára. Máshogyan fogalmazva: a stratégia ijesztő. Pontosabban a kudarc lehetősége. Különösen a perfekcionisták számára. Nehéz megfelelniük irreális elvárásaiknak. Ezért összpontosítanak inkább a tevékenység részleteire, a nagy ugrás helyett. Az információs vállalkozók sem különbek. Ilyen helyzetben katalizátor volt a vírushelyzet. Az 2021-es AIIP konferenciát például virtuális eseményként kellett megtartami. Micsoda kihívás! S ennyire változó környezetben kérdéssé válik a tervezés. Íme három lehetőség ebben:

  • Ügyfelek megkutatása: tudj meg többet ideális ügyfeleidről, megoldandó problémáikról, vagy bármilyen más kulcsfontosságú információról, amely segítheti tervüket.
  • Elszámoltathatóság: támaszkodj társaidra, így kontroll alatt lehet haladásodat. Lépj kapcsolatba egy másik egyesületi taggal, hogy egymást támogató, kontrolláló partnerek. Tűzz ki apró célokat, fokozatosan haladva a végső cél felé.
  • Közösség: tanulj másoktól és oszd meg tapasztalataidat – az egyesületi közösségben virtuális eseményeken, konferenciákon. És tágítsd ismeretségi körödet.

A szerző, Kelly Berry piackutatásra és szakértői csoportokra szakosodott, fiatal vállalkozásokat támogató tanácsadó. – Ref.: MG. F: AIIP, 2021.10.26.

 

Adatok szegmentálása a versenytársak tevékenységének előrejelzéséhez és árnyalt betekintések generálásához

A témáról szóló podcast – Segmenting Data to Anticipate Competitor Activity & Generate Nuanced Insights – itt hallgatható meg: SCIP IntelliCast 2021. okt.

 

Amikor a hírszerzés és a titkosszolgálat egymás ellen játszott a 2018-as választási kampányban

Miközben a kormányzati propagandában sorosista szervezetként írták le, a civilek által létrehozott Migration Aid valójában a titkosszolgálat segítségével tudta bejuttatni önkénteseit a menedékkérőkhöz. Amikor pedig egy izraeli magánhírszerző cég, a Black Cube – máig ismeretlen megrendelésre – 2018-ban célba vette és tőrbe akarta csalni a Migration Aid vezetőjét, a magyar elhárítással került szembe, miközben egyik fél sem tudta, ki is áll a másik oldalon – derül ki kollégánk, Dezső András most megjelent, a titkosszolgálati játszmákat is bemutató Fedősztori című könyvéből. Most az erről szóló fejezetet foglalja össze. F: HVG, 2021. okt. 18.

 

Prediktív magánszféra: az adatelemzés alkalmazott etikája felé

Rainer Mühlhoff 2021 júliusában megjelent cikkében a prediktív magánszféra kihívását járja körül.

Az adatelemzések és az adatvezérelt megközelítések a gépi tanulásban (ML) ma már az egyes gazdasági ágak területén a gyakran alkalmazott eljárások közé tartoznak. Az egyik fő alkalmazás az emberi viselkedés algoritmikus előrejelzése. A prediktív adatelemzés (Predictive Analytics – PA) során viselkedési jellemzők nagy adathalmazait használják arra, hogy az adatkorrelációk alapján egyéneket osztályozzanak a jövőbeli kockázatok, gazdasági fejlemények, vagy a várható költségek és hasznosság szerint. Közismert példái közé tartoznak az online célzott hirdetések, a differenciált biztosítási árképzések, a munkaerő felvételénél alkalmazott algoritmusok, vagy az Egyesült Államokban a bűncselekmények ismételt elkövetésének veszélyére figyelmeztető „COMPAS” rendszer.

Ugyanakkor etikai természetű aggályok fogalmazódnak meg ezeknek az alkalmazásoknak kapcsán. Ezeket a kérdéseket az algoritmus etika és az MI etikája tárgyalja. Problémát okozhat például az algoritmikus elfogultság és megkülönböztetés: az algoritmusok tükrözhetik és megerősíthetik a meglévő társadalmi problémákat, vagy újakat hozhatnak létre. Problémák lehetnek továbbá az algoritmikus döntések átláthatóságával, azaz nem lehet kielégítően megindokolni az ilyen döntéseket. Úgy tűnik továbbá, hogy a prediktív adatelemzés adatvédelmi problémáinak kezelése nehézséget jelent az adatvédelem (például az EU általános adatvédelmi rendelete) számára is.

A bemutatott tanulmány mindezt nem tartja elfogadhatónak, ezért bevezeti a prediktív magánszféra (predictive privacy) fogalmát, mint a prediktív adatelemzés alkalmazott etikáját, amely tartalmazza az algoritmus etika szokásos témáit, de túl is mutat rajtuk. F: Ludovika, 2021. okt. 20.

 

Nem törte fel kormány a fiókját, de célpont volt – megszólalt a Google az újságírók figyelmeztetéséről

Államilag támogatott hackertámadásokra figyelmeztetett világszerte több újságírót a Google. Az érintett körben magyar újságírók is vannak, lapunk munkatársa is kapott értesítést arról: kormányközeli pénzből dolgozó hackerek próbáltak behatolni a fiókjába.

Figyelem – Lehetséges, hogy egy kormány által támogatott rosszindulatú hackerek akarják ellopni a jelszavát.

Ezt az értesítést kapta néhány órája a hvg.hu egyik újságírója, és mint időközben kiderült, több hazai oknyomozó újságíró is. Az elsőre meglehetősen konkrétnak tűnő üzenet kapcsán megkérdeztük a Google-t, áll-e az események hátterében valamilyen történés, mennyire kell szó szerint venni a figyelmeztetést.

Csütörtök este a Google Shane Huntleyre, a vállalat veszélyelemző csoportjának vezetőjére hivatkozva kérdésünkre úgy válaszolt, az elmúlt órákban átlagon felüli mennyiségű, állam által támogatott biztonsági figyelmeztetést küldött ki a veszélyelemző csoport.

„Ezek a figyelmeztetések először is azt jelzik, hogy a felhasználó célpont volt, nem azt, hogy a fiókját feltörték. Amennyiben figyelmeztetést küldünk, akkor nagyon nagy az esélye, hogy blokkoltuk a tevékenységet.”

A veszélyelemző csoport vizsgálata szerint „ebben a hónapban egy kisszámú, széles körben célzott” aktivitást blokkoltak a szakemberek.

„A figyelmeztetés arra hívja fel a felhasználó figyelmét, hogy potenciális célpontja egy következő támadásnak, így itt az ideje, hogy biztonsági intézkedéseket tegyen.” F: HVG, 2021. okt. 7.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük